A páciens kartonjában megjelenő státusz mezőket nagyon egyszerűen személyre tudjuk szabni.

Ehhez a Beállítások à Árlista&Mezők a Státusz mezők menüpont esetében a Szerkesztésre kell kattintanunk.

Az ezután megjelenő oldalon láthatjuk az eddig létrehozott státuszokat. Itt egyrészt lehetőség van új státusz csoport létrehozására. Ehhez az oldal jobb felső részén lévő Új státusz csoport létrehozására kell kattintanunk.

Ezután már csak el kell nevezünk az új csoportot és a Hozzáadásra kell kattintanunk.

Fennáll annak a lehetősége is, hogy a már meglévő státusz csoportot átnevezzük, esetleg töröljük. Az átnevezéshez a Csoport elnevezésének szerkesztésére kell kattintanunk, a törléshez pedig a Csoport törlésére kell mennünk.

Ebben a menüben másrészt bővíteni is tudjuk a már meglévő státuszok repertoárját. Ehhez az oldal legaljára kell görgetnünk, és rá kell kattintanunk az Új státusz létrehozására.

Ekkor megjelenik egy új sor, ahová be kell írnunk a státusz megnevezését, és végül jobb oldalon a Mentésre kell kattintanunk.

Lehetőségünk van a már meg lévő státuszok átnevezésére, illetve törlésére is. Az átnevezéshez egyszerűen csak a Megnevezés oszlopban át kell írnunk a nevet, és utána elmentenünk a változtatásokat. A státusz törléséhez pedig jobb oldalon a Törlésre kell kattintanunk.

Végezetül a státuszok részletes szerkesztését is el tudjuk végezni, amelyhez nem kell mást tennünk, mint jobb oldalon a Szerkesztés gombra kattintani.

Ha extra gyorsan szeretnél haladni a státusz felvételnél, és nincs feltétlenül szükséged arra, hogy pont melyik felszín tömött, csak hogy maga a fog tömött-e, akkor a következőt javasoljuk. Vegyél fel egy olyan tömés státuszt (elnevezheted 'Egyszerűsített tömés'-nek vagy 'Tömött fog'-nak), aminél az egységet fogra állítod, így egy menetben be tudod majd kattintani az összes tömött fogat. Ehhez a 'Tömés' nevű grafika kiválasztását javasoljuk, ami nem felszínspecifikus.